Kijelölést tiltó kód

2015. december 3.

j elhagyni Téged, de ezt kell most tenni,
Meg kell tanulnom Néllküled boldognak lenni. Pár hónapja erre még gondolni sem mertem, Mikor dobtál.. Elillant minden szép kis tervem. A vége előtt éreztem, hogy más vagy velem, De gondoltam, csak elhagyott a csöppnyi eszem.. Én örökké vigyázzni akartam Te rád, Mindig is csókolni a csepp kis szád.. De Neked más az álmod.. Ezeket már mástól várod.. Legyen hát kívánságod szerint -bár fáj-, Mikor szakítottál ennyit mondtam: várj. Tudtad, hogy összegörnyedve csak bőgök... De nem jöttél volna felemelni a földről.. Nem.. Te letetted a hívást, s itt hagytál, Talán azóta már százszor jobbat kaptál... Farkas Péter

2015. november 24.

A rasszizmus ellen.

Nem értem, hogy miért vagyok elítélt,
Csupán, mert a bőröm színe nem fehér.
Pedig, ettől még mindig ember vagyok
Én is úgy, mint bárki más,a Földön lakok.
Vannak közöttünk ítélni valóak is,
Ám ettől még mi sem vagyunk ilyenek mind.
De nem származás, vagy bőrszín kérdés ez,
Hiszen köztetek is vannak rossz egyének.
Hát ne csak a lustát figyeljétek már!
Köztünk is sok van, aki munkára vár.
Mi is emberek vagyunk mint ti  vagytok,
Ezt bebizonyítani esélyt nem adtok.
Kérlek titeket figyeljetek rám,
Hogy miket is gagyog az én szám.
Valamikor mindenki megszületik,
Szülei ahogyan tudják, úgy etetik.
Felnő szépen lassan, az évek múlásával,
Majd megöregszik az idő húzásával.
És ha eljön az óra, hát távozik szegény,
Szomorú, de erre jut minden lány s legény.
Értitek már végre? Hát mind odajutunk
Sajnos.. Egyenest a halálba futunk.
Remélem egyszer rájön mindenki,
Hogy a legjobb egymást szeretni.
Tudom, hogy valamikor eljön majd a nap,
Mikor a cigány fiú ajándékot kap..
Hogy kitől? Az egykori rasszistától,
Ki most már, fajgyűlöletet nem pártol.
Hiszem, hogy én megélem ezt az időt
És szívembe boldogság virága nő.

Farkas Péter

2015. november 15.

Egy lányhoz..

Hiába is küzdök, hiába is megyek,
Hiába is akar szívem, hiába is szeret.
Hiába is mondok neked én bármit,
Ha szívednek egy szavam sem számít.

Próbálom elérni, hogy Te engem szeress,
Próbálom elérni, hogy velem boldog lehess,
Próbálom elérni, hogy mi ketten járjunk,
Hogy meglásd: rég egymásra vártunk.

Szeretném, ha Te csak engem szeretnél,
Szeretném, ha egy percet Veled lehetnék.
Szeretném, ha boldog lennél végre velem,
Hidd el jó lesz, ha majd kezed fogja kezem.

Ám nekem egyelőre megmarad a remény,
Megmarad az élet, mi Nélküled kemény.
Tudom, hogy ez a vers számodra értéktelen,
De remélem eljön a perc, mikor értékeled.

Remélem még én is megérem azt az időt,
Mikor a magány, mint a kivágott fa: kidől,
Kidől az életemből és többet vissza nem jár,
Mert velem van a világon a legszebb lány.

Farkas Péter

2015. november 11.

Szabadvers

Zokogni azért, mert Te könnyedén itt hagytál butaság,
Ám sírni azért, mert enyém voltál régen, komoly dolog.
Én nem azért bőgök, mert szakítottál és most mást szeretsz,
Hanem szemembe könnyeket az együtt töltött perc hozott.
Sír a szívem, sír a lelkem, még az ég is zokog velem együtt,
Te elmentél, érted nem sírok, de az emléked megmarad.

Farkas Péter

2015. november 9.

Végtelenbe

Ha szívem majd újra szerelem útjára téved,
Talán majd akkor felejt el Téged végleg.
Addig szomorú, céltalan marad az életem,
Talán jobb lenne, ha nem is lettem volna én neked.
Talán ,akkor most nem lennék ilyen..lelombozott,
Attól, hogy aki engem egyszer anno feloldozott,
Elbúcsúzott tőlem örökre, s itt hagyott egyedül
Szíve az enyém elől, siet, fut, rohan, menekül,
Az én szerelmem elől, nem baj hadd fusson a leány,
Hátha majd egyszer, talán tényleg jobb srácot talál.
Szurkolok neki, én többet érte már nem sírok,
A könnyekkel már elég könnyedén megbírok.

Sőt már nem is szeretlek én sem, mint ahogy te sem,
Az élet nagy akadályait, most már nélküled veszem,
S bírom, s csinálom, s itt vagyok, itt is leszek örökké,
Bár az fáj, hogy amikor itt hagytál, velem nem törődtél..
Nem baj, légy boldog, sikeres, gazdag egész életedben,
Ha egyszer visszatérsz hozzám, veled futok a végtelenbe.

Farkas Péter

2015. november 8.

Játszottál velem..

Mondd miért hagytál itt engem? Hol vagy most?
Miért van az, hogy az élet nekem ennyi pofont oszt?
Mikor lesz már nekem is végre szép minden?
Hova lett a sok szép, miben eddig én hittem?
Eltűnt vissza senki és semmi sem hozhatja,
Te vagy, aki a bánat sebet nekem befoldozhatja.
Egy angyal testébe bújva jöttél és szédítettél el,
Aztán magaddal vittél, teljesen az egekbe fel,
Majd nem sokkal később a Földbe vágtál onnan,
Nem érdemeltem meg a helyet ahol én voltam?
Vagy csak Te játszottál velem, most meg röhögsz?
Remélem akad valaki, akivel már tényleg törődsz,
Aztán ő emel majd a magasba, s Te szárnyalsz vele,
Majd bízom abban, hogy hirtelen, Földhöz vág a keze.
Akkor végre elgondolkodnál, hogy mit tettél velem,
Azóta is minden percben az eget csak az eget lesem,
Hiszek abban, hogy még egyszer látlak majd Téged,
Odamegyek majd és megcsókollak még, ha nem is kéred.
Aztán pedig eldoblak a semmibe és elmondom Neked,
Hogy végig bíztam abban, hogy valaki azt teszi Veled,
Amit tettél velem, hol ott meg nem érdemeltem volna
Ajkam ellened soha semmi rosszat nem szólt s nem szólna.

Farkas Péter

2015. november 4.

Mint a gyermek..

Mint gyermek, kit szobafogságra íteltek, Úgy lázongok most én is csak magamban, Jönnek nekem is kérdések, választ várok, Hogy elhagyj s ezt tedd, mi okot adhattam? Keresem a hibát találok is jó néhányat, De én is ember vagyok, ahogyan mások, Én is mint a kis gyermek, ki szobájában duzzog, Megbocsátsra, elnézésre vágyok. Talán nem is kell az már nekem, Hogy Te megbocsáss, nem érdekel, Szívem több hónapja minden pillanatban, Tudod, hogy csakis neked "térdepel" Új eselyért könyörögve, többé nem fog Mert beletörődtem mint a gyermek, Hogy az ítélő, kitől a bűntetést kapta, Semmit sem kérdezett, csak fogta és elment. Elhúzott a messziségbe minden remény, Hogy majd ismét boldogok leszünk ketten, Meg, hogy majd minden este mikor sírok, Azt súgod, hogy "héj, nyugi, minden rendben" Farkas Péter

2015. november 1.

1. díjam!

Sziasztok!
Hát eljött ez a pillanat is! A blog megkapta legelső díját, amit nagyon köszönök Lejla Wolfnak.
Illetve köszönöm minden kedves olvasómnak is, hogy velem van és remélem, hogy ti is velem együtt örültök eme megtiszteltetésnek.

Szabályok:

1. Köszönöd meg a díjat, annak akitől kaptad. Majd jelöld meg a blogját.
2. Olvasd el annak a blogját, akitől a díjat kaptad.
3. Írj 12 dolgot az illető blogjáról.
4. Írj 12 dolgot a saját blogodról.
5. Válaszolj a 12 kérdésre.
6. Tegyél fel 12 kérdést, a saját blogoddal kapcsolatban.
7. Írj egy kommentet annak a blogjára, akitől a díjat kaptad - ez lehet kritika, véleményezés a lényeg, hogy építő jellegű legyen.
8. Cseréljetek linket.
9. Küldd tovább 12 embernek a díjat.
10.Tedd ki a plecsnit a blogodra úgy, hogy az én blogomra vezessen.


12 dolog Lejla blogjáról:

1. Tetszik, hogy hosszú részeket írsz.
2. A bevezető elég figyelemfelkeltőre sikerült. Egész jó lett a megfogalmazás.
3. Tetszik, hogy át tudod adni a blog mondanivalóját.
4. Egész eredetien fejted ki a történetet.
5. Jók a karakternevek.
6. Tetszik a prológusban fellelhető titokzatosság.
7. Igen nagy feladat egy olyan blogot írni, amiben a főszereplő - számomra - ellenszenves. Így becsületre méltó, hogy megpróbálkozol vele.
8. Nem tudom, hogy mennyi épül az alap sztorira, de elég élénk fantáziára vallnak a részek.
9. A konfliktusokra célzó jelenetek jól lettek megfogalmazva.
10. A blog címe erősen kötődik - jellemzi - a történetet. Eredeti!
11. Nem tudom mikor csatlakoztál a blogger világhoz, de gondolom nem olyan régen. Kezdő bloggerhez képest ezt a blogot nagyon profin elindítottad.
12. Úgy gondolom, hogy teljesen megérdemelted a díjat.

12 dolog a blogomról:

1. Minden versem megtörtént eseményeken alapszik.
2. Én írom őket és nem más. 
3. A designt Ági csinálja, illetve ő segít a "háttérmunkálatokban".
4. Azért kezdtem el ezt a blogot, hogy egyszer eljusson a volt barátnőmhöz, hátha meghatódik. 
5. Akkor írom a verseket, amikor közzétételre kerülnek. Nem "gyűjtögetem" őket.
6. A címeket nagyon nehezen találom ki. 
7. Egyik versemmel sem vagyok teljesen megelégedve. 
8. A legtöbb verset, amit írok fel is töltöm egy- kettő kivételével. 
9. A díjat a blogomra nagy örömmel teszem ki - már más nem jut eszembe, de legalább ez így is van.
10. Örülnék, ha minél több megtekintés lenne.
11. Annak is örülnék, hogyha a rendszeres látogatók feliratkoznának. 
12. Remélem, hogy még sokáig olvassátok, mert értetek írom.
A volt barátnőmhöz már eljutott a blog és, amikor meglátta... kiakadt és mérges volt rám. Barátnője megmutatta mit írt neki, azóta minden reményem elszállt, hogy majd meglátja és jó lesz minden... Nem járni szeretnék vele, legalább csak barátságot. Na de mindegy ezekről is írok majd verset nektek.

12 kérdés Lejla blogjáról - válaszok:

1. Szerintetek unalmas a blogom címe?
Megszokott. Titokzatosságot sugall. Jellemzi a blogot.

2. Kedvelitek Betsit? Vagy inkább egy kicsit ellenszenves?
Határozottan ellenszenves. Hiszen amit a szüleinek mondott - és az utána történtek - elég rossz fényt vetnek rá.

3. Változtatnom kéne valamit?
Talán a design-on és egy fejléc sem lenne hátrányos. Illetve a fogalmazás módon egy picit nem ártana alakítani, mert vannak értelmetlen mondatok.

4. Túl hosszúak a részek? Esetleg unalmasak?
A hosszal nincs különösebb baj és egyáltalán nem mondható unalmasnak. Viszont a helyesíráson még kellene javítani. Vannak kisebb gondok.

5. Christin karaktere milyen?
Igen negatív és erőszakos személyiségre vall. De nem tudom, hogy ki Ő, honnan jött, mi lesz a szerepe, stb. így nem igazán tudok sokat mondani róla.

6. Milyennek látjátok Elizabeth stílusát?
Kissé hisztis, elkényeztetett. Mindezek mellé arcátlan és arrogáns. Azt hiszi mindent megtehet.

7. Az igazgató vagy az osztályfőnök?
Nem igazán tudtam "megismerni" a karaktereket, így nem tudok különösebb véleményt alkotni.

8. Zavar titeket, hogy nincs rendes design?
Rövidtávon nem igazán, de később talán érdemes lenne újítani.

9. Szeretnétek, hogy más szemszögből is írjam a fejezeteket és úgy egyszerre tegyem fel a két szemszöget?
Talán. Kíváncsi lennék, hogy mennyire sikerülne összehangolni a két látásmódot.

10. Ha ismeritek a játékot melyik szereplőt várjátok még, hogy betoppanjon?
Nem ismerem a játékot.

11. Milyen a blogom?
Az alap ötlet nem rossz. Habár még nem tudnék különösebb véleményt alkotni, hiszen még csak 2 rész van fenn. Meglátjuk, hogy mit hozol ki belőle.

12. Nagyon gáz hogy csak ennyi kérdés jutott eszembe, így a 12.-et inkább ilyen figyelemelterelőnek használom?
Egyáltalán nem. Ez nem egy egyszerű feladat.

12 kérdés a blogommal kapcsolatban:

1. Milyennek találod a verseket?
2. Hogy tetszik a design?
3. Melyik a kedvenc versed?
4. Most először olvasol ilyen blogot?
5. A jövőben még fel fogod keresni a blogot?
6. Ha igen, akkor miért? Mi fogott meg a legjobban?
7. Ha nem, akkor szerinted min kellene változtatni?
8. Mi a véleményed a verses blogokról?
9. A versek hossza megfelelő?
10. A legtöbb versben megtaláltad a mondani valót? Esetleg elgondolkoztatott?
11. Mit szólsz az elbeszélős ötletemhez? Várod?
12. Fogod ajánlani a blogot az ismerőseidnek?

Akinek küldöm:

1. Luna Moon - Moonlight
2. Ropi - Illúzió
3. Dorothy L. - Lélekvándor
4. Boo és Ági - Imagine Stories
5.Cat L. Loud - Amnesia
6. Selina Olivieri - Paranormális világ
7. Nilla - Szavak a szélben
9. Netty L. Nelson - (Gond)terhes
11. Viki Berecz - Sell Your Soul
12. Halenka - Hős a sötétben
*Itt Ági is segített.*

Még Egyszer Köszönöm Mindenkinek A Támogatást!

Ülni és várni..

Ülni és csak várni Rád egy életen át,
Hinni, hogy majd egyszer ismét,
Előröl kezdünk mindent, s minket már,
Soha-soha semmi sem szed szét.

Hinni egy szebb jövőben, ami nem jön,
Hiába is várom évekig, hogy érkezzen,
Nem tudom, hogy mit kellene tennem,
Hogy saját magam tovább ne mérgezzem.

Egy átkozott gondolattal, mely rád
Emlékeztet engem, és sírásra késztet,
Amikor itt hagytál engem, akkor
Szívem egy perc alatt teljesen kész lett.

Minden remény szertefoszlott aznap,
Tudtam, hogy boldog soha nem leszek,
Még most sincs semmi rendben,
Még most sem gyógyulnak a hegek..

Megszöknék a bajok elől, mégsem teszem
Mert titkon bízok abban, hogy majd szíved,
Meghatódik és viszonozza, ha keresem...
Remélem egyszer szíved jó útra téved.

Zárom a versem, mert fáj Rólad írni is,
Nem tudom meddig fogom ezt így bírni így.

Farkas Péter

2015. október 26.

Ha tudnád..

Hiába is akartam, hogy majd elfeledlek,
Hiszen belül én még most is szeretlek.
Ha tudnád Te, hogy hányadik estémet sírom át,
Ha tudnád hányszor érzem, hogy nem bírom már.
S, ha tudnád mennyire szerelmes vagyok még,
Lehet, hogy már visszajöttél volna hozzám rég..
Ha tudnád, hogy mikor verset írok hány könny hullik,
S a hatalmas szeretetem irántad valahogy, nem múlik.

Vennéd már észre, hogy még mindig fontos vagy,
S a gondolat, hogy már nem velem.. nem hagy,
Nem hagy nyugodni, hogy nem engem szeretsz,
S nagyon rosszul esik, hogy ilyen gyorsan feledsz.
De hiába is koptatom a pofámat, hogy beszéljünk,
Hisz' úgysem, nem baj majd egyszer.. reméljük..
Vigyázz magadra Te is, én is fogok, ha tudok,
Egyelőre úgy, hogy az emlékeink elől futok.

Farkas Péter

2015. október 23.

Sosem feledlek

Bármit megadnék csakhogy még egyszer
Enyém legyél és engem ölelj, csókolj, szeress.
Ha tudnád hány éjszakát töltök el sírva,
Mert lelkem mikor felkel, rögtön Téged keress.

Ha visszajönnél hozzám egy utolsó percre,
Mindent elmondanék, amit nem tudtam,
Még mai napig fáj, hogy én sem voltam
Elég jó, hiszen én is hamar megbuktam.

Nem tudtam sosem kimutatni, mennyire
Szeretlek és mennyire fontos vagy nekem,
Pedig hidd el, hogy még mai napig könnyek,
Kúsznak a szembe mert nem vagy velem.

Írtam ezernyi verset Neked, de semmi volt,
Mert nem tudtam kifejezni, hogy szeretlek,
Utólag elmondom, hogy ne hidd, hogy
Túl teszem magam Rajtad, nem, sosem feledlek.

Farkas Péter 

2015. október 13.

Téged várlak

Mikor eszembe jutsz, szemem könnybe lábad,
Igen, most is mindennap csakis Téged várlak.
Érdemes-e? Nem tudom, de hiányzol s szeretlek,
Remélem, tudod, hogy én, már el sosem feledlek.
Este sírva suttogom: miért? A választ nem kapom.

Farkas Péter 

2015. október 11.

Szeretlek

Szeretlek, gyere vissza és szeress Te is,
Engedj már magadhoz, azt a jó mindenit.
Rengetegszer kértelek már Babám,
Engedj már magadhoz kérlek Te lány.
Tegnap még öleltél, ma már dobtál,
Lelkemből egy darabot kiszakítottál,
Eldobtad magadtól azt is a semmibe,
Kérlek ne tégy úgy, mintha nem lennék senki sem.

Farkas Péter 

2015. október 10.

Vidám versem

Egy téli estén történt ez az eset,
Mikor a fiú a leányba beleesett. 

Szüntelenül bókolt is a lánynak,
Mintha egy kis reményt látna,
Hogy a csaj egyszer övé lesz,
Ezért most minden megtesz.
Előkapja tollát és írja a verseket,
Mik a lánynak oly' nagyon tetszenek.
A fiú nem halogatja tovább a dolgot,
Úgy érzi, hogy a csaj mellette boldog.
Feltesz egy kérdést szíve szerelmének,
"Akarod, hogy én már csak Érted éljek?"
A lány csalódástól fél de igent mond,
A fiú örömében a magánynak ront.
S győztesen kerül ki a csatából,
Egész nap be nem telik csajából.

Farkas Péter 

Össze-vissza versem

Emléked tisztán, még mindig bennem él, 
Ettől szememből néhány könny lábra kél. 
Arcomat mosni kezdi minden csepp, 
Most sem hiszem el, hogy már vége lett. 
Még mindig bízok benne, hogy szeretsz, 
S valamikor ismét enyém lehetsz. 
Várom a napot, mikor ismét velem leszel,
Minden szépet és jót csakis velem teszel. 
Istenem mikor lesz már itt végre? 
Bármit megadnék most Ő érte. 
Emberek mindenki csak lát engem, 
Annyit láttok, hogyszomorú lettem. 
De éljetek már egy napot helyettem, 
Megnézem, hogy utána ti, hogy lesztek. 
Hogy fogjátok bírni a hiányérzetet,
Elhagy az kinek a mosolya éltetett. 

Farkas Péter 

2015. október 9.

Írd majd tovább

Ha majd egyszer elmúlik számomra az élet,
S szívedbe majd arcom mosolygós képe téved,
Akkor kérlek, emlékezz meg majd rólam,
Emlékezz meg mindig, ha odakint hó van,
Hogy az egyik téli napon igent mondtál nekem,
Tisztán emlékszem, amint felcsillant a szemem.

Ha majd egyszer a régi üzeneteket olvasod,
Gondold azt, hogy még én is itt vagyok.
S képzeld azt, hogy Téged illet a csókom,
Hisz', ha lennék, én Neked ontanám bókom.
De ne sírj majd soha, hisz' egyszer tiéd voltam,
Minden szerelmes szót csakis hozzád szóltam.

Ha majd egyszer fényképemet nézed sírva,
Tudd, hogy ez a vers csak Neked lett írva.
Ha majd olvasod, tudom, hogy szívedben leszek,
S úgy érzed majd, hogy melletted levegőt veszek.
Az nem én leszek, hanem csak hiányzok majd,
Hallgass majd egy hangüzenetet, hogy ismét hallj.

Ha majd a szerelmed újra lángra lobban felém,
Akkor majd engem képzelj oda magad elé.
Folytasd majd ezt a verset rám gondolva Édes,
Majd meglátod a fantázia mi mindenre képes.
Nem vicc, fejezd be ezt a verset mit elkezdtem,
Közben ne arra gondolj, hogy hogy szenvedtem.

Farkas Péter
(Majd, ha befejezi, akkor az Ő neve is ott lesz.)

2015. október 8.

Fáj

Egyszer, ha majd végleg itt hagyok mindent,
Valamit nekem is magammal kell vinnem.
Mit vigyek az örök nem létbe majd,
Ha szívem már engem tényleg odahajt?
Magammal viszem a sok szép közös emléket,
Hátha majd attól az én szívem újra feléled.
Szerelmem elnyerted, aztán eldobtad messzire.
Ennyire meg nem cseszett ki velem senki sem.
De nem baj, ezt is elnézem én Neked
Bár fáj, hogy már nem vagyok Veled.

Farkas Péter

2015. október 4.

Még egyszer...

Visszaemlékszek a sok szép szerelmes szóra
És úgy érzem, hogy teljesen megáll az óra.
Mert még mindig nem tudtalak teljesen feledni,
Talán nem is akarom én igazán ezt  tenni.
Sőt biztos nem szeretném, hogy elfeledjelek,
Nem is teszem ezt soha, s most végre nem kertelek,
Elmondom, hogy nagyon is fáj, hogy Te nem vagy velem,
Nem is hiszem én azt, hogy jobb lesz ha más fogja kezem
Tudom, hogy nem fogok rajtad túllépni már soha,
Hogy miért? Ennek egyszerre van ezernyi oka.
Négy év depresszió volt, amiből engem kiszedtél,
Az már más dolog, hogy most meg ismét visszatettél.
De hálás vagyok neked azért, hogy akkor velem voltál,
És ehhez a baromhoz oly' sok gyönyörű szót szóltál.
Köszönöm, hogy lehettek együtt töltött perceink,
Hogy mindig voltak egymással szép közös terveink,
Mikben mára már hiába valóság lenne bízni,
Hiszen még csak fel sem merlek telefonon hívni,
Nem, hogy még ismét próbáljalak visszahódítani,
Bárcsak a sok rosszat, vissza lehetne fordítani.
Sajnálom, hogy úgy maradtam meg neked: köcsög,
Sajnálom, hogy nem volt mellettem az életöröm.
Távkapcsolat volt a miénk, s mára már sehol sincs,
Bárcsak visszakaphatnám, mert ez ám egy drága kincs.
Gyere vissza nagylány, ne váljunk el haraggal egymástól,
Hadd kérjek még egy utolsó édes csókot kicsi szádtól.
Hadd fogjam meg még egyszer utoljára a kezed,
Hadd kacsintson rád még egyszer utoljára szemem.
Hadd higgyem még egyszer, hogy újra engem szeretsz,
Hadd halljam még egyszer, hogy velem jókat nevetsz.
Hadd köszönjek el Tőled, úgy ahogy azt én szeretném,
Utána, ha akarod, hagyom, hogy végleg feledjél.
Nekem Te voltál az első és utolsó szerelmem egyben,
De most véget ért, hát elfogadom, oké, megértem rendben.
Itt hagyok nem sokára én már örökre minden emléket,
Mert szívem úgy érzi, hogy ő már Nélküled többet nem élhet.
Fáj s mindennap hasogat belé a hatalmas nagy fájdalom,
De, hogy újra szeress, ezt én el már soha sem várhatom.
Próbáltam más lányokat keresni, hogy velük boldog leszek,
De ez nem megy, mert folyton csakis rajtad jár még az eszem.
Gyere vissza Kicsim, csak egy utolsó búcsúcsókot,
Aztán, ha nem kéred nem ontom Neked a sok bókot,
Egyet kérek Tőled, hogy minden évben december haton,
Olvasd a verset, mit egyszer neked ott hagytam a lapon.

Farkas Péter


2015. október 3.

Kereslek, de hiába

Kereslek Téged minden percben mindenhol, 
Kereslek Téged minden lányban, ki hozzám szól. 
Kereslek, de reménytelenül teszem, úgyse látlak, 
Kereslek, nem talállak, de akkor is szüntelen várlak. 
Kereslek Téged, és az együtt töltött mesés időket, 
Keresem az órát, mikor semmi nem választott el tőlem. 
Keresem, de nem találom már, hiszen elmúlt,
Mikor arra gondolok, hogy nincs.. szívembe szúr 
Az élet szomorú kínzó kése, aztán vájkál benne, 
Bárcsak itt lennél velem, akkor minden rendben lenne. 
Hiányzol, nem tagadom sírok is esténként sokszor,
Aztán, mint egy rabszolgát durván üt engem egy ostor, 
Hiányodnak ostora ez, ami már lassan engem megöl, 
El akarok bújni most már a rég elmúlt emlékek elől. 
Kereslek, nem talállak sehol feladom ennyi jutott, 
Elestem, mert a magány, ami utánam sebesen futott, 
Most elért és végleg a karjaiba szorít már, 
Nélküled minden pillanat oly annyira fáj, 
Hogy kedvem lenne gyakran sírni, és csak elmenni, 
De nem vagyok ehhez elég kemény, nem merem megtenni. 
Várom, hogy majd egyszer visszajössz, s nem leszek egyedül, 
És a beborult ég felettem, már végre kiderül. 

Farkas Péter 

2015. október 2.

Régi haverok

Mi lett most veletek régi jó barátok,
Miért lettetek ti is egy like vadászok?
Egyeseknek már mindent csak is like-ok tesznek
Mások meg minden reggel suli előtt cigit vesznek.
Megint mások meg már jó formán alkoholisták
Hol vannak kik normálisak? Hozzák hát a listát
Ahol az ő nevük szerepel, hol van? sehol sincs
Célja az ő kis életüknek, úgy látom, hogy nincs.
Remélem most jó néhányan magatokra ismertek,
És végre fejetekhez kaptok, így jó barátok lesztek.
Olyanokká váltatok ti is kiken jókat röhögtünk régen,
Nem találom ezeket a barátokat sem Földön sem égen.

Farkas Péter

2015. szeptember 30.

Hiába

Lelkem még most is felzaklatott, Mert a szívedbe nem vagyok ott, Mindig szerettem volna veled lenni, De szerinted ennek véget kellet vetni. Ha így döntöttél én megértem és elfogadom, Szerelmem tüzeit Te oly' hevesen oltogatod, De nem tudod eloltani, hiába is akarod, Te is szeretsz még engem hiába is tagadod, Ne töröld közös képeinket hiába is teszed Ne tégy semmi butaságot hiába súgja ezt eszed Hallgass most a szívedre hidd el jobban járunk, Túl akartunk lépni s még mindig egymásra várunk. Nem megy ez nekünk hiszen együtt kell lennünk, Az életben nekünk annyi dolgot kell tennünk. Gyere vissza és legyünk ketten boldogok, Mert amíg velem vagy, addig én az vagyok. Farkas Péter

2015. szeptember 28.

Hozzád száll versem

Tudod egyszer fogok még neked hiányozni,
De, akkor sem lesz neked hiába próbálkozni,
Mert én képesek leszek veled ott folytatni,
Hol sajnos egyszer abba kellet hagyni.
Igen folytatjuk majd, mintha semmi lett volna,
Ez a kis szünet nem elég, hogy szétrombolja,
Ha pedig mégis elég és vissza nem jössz már,
Akkor e versem most csak hozzád száll,
Egy kéréssel száll föléd csak hozzád,
Kérlek még ma gyere vissza hozzám.

Farkas Péter 

Rajz




Csak, hogy rajzom is kerüljön fel. :) Még valószínűleg fogok feltölteni. :)

2015. szeptember 27.

Miért?

Tudtam egyszer majd meg kell írnom egy versben,
hogy elhagysz, de én akkor erre gondolni nem mertem
Miért hagytál el engem? Miért lépett más helyembe?
Miért vagy még és miért leszel még a fejemben?
Mondd miért?! Miért jöttél ha mész is tovább?
Miért csináltál belőlem most egy ostobát?
Miért hiszed azt, hogy csak egy játék vagyok?
Miért nem veszed észre, hogy ember vagyok?
Mondd miért ígérted, hogy örökké együtt leszünk?
S majd mindent, örökké csakis közösen teszünk.
Hol van a szép idő mi miénk volt még régen?
E perceket keresem én ma is, Földön és égen.
Vigyázz magadra, elengedlek hiába fáj,
Kettőnk közt úgyis oly' hatalmas a táv.
Szívemben örökké ott leszel, és emlékszem rád,
Emlékszem a percre, mikor először csókolt szád.
Most pedig megmarad számomra a remény,
Hogy édes csókod egyszer újra érzem én.

Farkas Péter

Puhány katona

Tervezgettük, hogy mindig mi majd örökké együtt, hát úgy néz ki, hogy ezeket valahogy hiába tettük. Mindent veled terveztem, jelent és jövőt veled láttam, de ma már belátom, hogy eljött az amit sosem vártam. Eljött a nap, hogy Te már nem vagy többé velem, eljött a perc, mikor többé nem foghatom a kezed eljött az idő, mit nélküled kell sajnos már töltenem, eljött a vers, hogy a szakításunk kell rímekbe öltenem. Már lassan egy hónapja annak, hogy elhagytál, s az életedből engem örökre, végleg kitagadtál. Azt mondtad ne írjak neked és ne keresselek már, Tudod én megteszem ezt neked csak szívem ettől fáj. Már távol vagy és más fiú az akiért Te oda vagy Mikor erre gondolok szívem dobbanása néha kihagy. Remélem neked könnyű volt elfelejtened a nevem Kíváncsi leszek ki lesz az, aki majd most átveszi a helyem. Tudod én nap mint nap küszködök a könnyekkel Mik minden este a hiányod miatt törnek fel. De nem sokára remélem vége már az egész életnek Mert fájnak a percek napról napra mit nélküled élek meg. Jöhet már felőlem a rettegésben tartó halál Lehet, hogy jobb is lesz az nekem talán. Gyenge katona vagyok ebben a kemény életben Sajnálom, hogy a szívedbe nem.fértem be. Puhány harcosként nap mint nap felállok majd elesek Szüntelen, mindenhol csak a te csókodat keresem. Farkas Péter

2015. szeptember 26.

Engedd el

Engedd már el ki régen mindig úgy szeretett
Engedd már el azt, ki veled oly jókat nevetett
Engedd el szíved első szerelmét
Kiért még most is bármit megtennél
Engedd el, mert Ő ezt kérte mikor elvált,
Ürességet hagyott Ő itt, mikor elszállt. 
Engednélek én Téged, de nem tudlak
Közös emlékeink, utánam futnak 
És azok elfelejteni nem engednek, 
Muszáj nekem emlékeinkkel szenvednem. 
Elengedlek én, ha szeretnéd bár sokat sírok, 
Mikor rád emlékszem könnyeimmel alig bírok.
Nem sokára itt van már december hat,
Amire remélem Te is emlékszel majd. 

Farkas Péter

2015. szeptember 23.

Egy rég megiratlan vers

Egy rég megíratlan vers
Egy vers amit már rég meg kellett volna írnom

És talán most nem kellene keservesen sírnom.
Egy vers rólad, amit így utólag megírok
És miközben írom, ezt mondom"kibírod"
Kibírom a szenvedést amíg versbe szedlek
Úgy, hogy már igazából nem is szerethetlek
Te vagy kinek hangját hallgatnám mindig,
Te vagy kinek egyetlen szava jóra indít.
Te vagy kivel úgy érzem boldog vagyok
Te vagy kitől a legédesebb csókot kapok. Te vagy kiről, ha meglátok egy képet
Te vagy kinek mosolya mindennap éltet.
Te vagy ki most elhagyott engem végleg
Jöjj vissza,ne hagyj itt könyörögve kérlek.
De nem Te hátra sem nézel, csak mész előre
Állj már meg Kicsim, ne szaladj már előlem.
Hiányzol nagyon el sem hiszed mennyire
Kérlek várj! ne, ne menj ilyen messzire
De nem, Te már levegőnek tartasz engem
Viszont ,nem tudom elmondani szebben,
Szeretlek, de ez sem hatott meg téged Csak nézlek a távolból, ahogy lépkedsz.
Hiába kiabálok utánad, hiába itt már minden
De nem adom fel, egyszer útól érlek hidd el.
Akkor megmutatom neked ezt amit most írok Aztán többet érted már én sohasem sírok
Farkas Péter

Szablon wykonany przez Jill