Ülni és csak várni Rád egy életen át,
Hinni, hogy majd egyszer ismét,
Előröl kezdünk mindent, s minket már,
Soha-soha semmi sem szed szét.
Hinni egy szebb jövőben, ami nem jön,
Hiába is várom évekig, hogy érkezzen,
Nem tudom, hogy mit kellene tennem,
Hogy saját magam tovább ne mérgezzem.
Egy átkozott gondolattal, mely rád
Emlékeztet engem, és sírásra késztet,
Amikor itt hagytál engem, akkor
Szívem egy perc alatt teljesen kész lett.
Minden remény szertefoszlott aznap,
Tudtam, hogy boldog soha nem leszek,
Még most sincs semmi rendben,
Még most sem gyógyulnak a hegek..
Megszöknék a bajok elől, mégsem teszem
Mert titkon bízok abban, hogy majd szíved,
Meghatódik és viszonozza, ha keresem...
Remélem egyszer szíved jó útra téved.
Zárom a versem, mert fáj Rólad írni is,
Nem tudom meddig fogom ezt így bírni így.
Farkas Péter
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése