Szomorúan egyedül
hagyva utamon csak ballagok,
Fájdalmas és
rossz érzéseimről simán csak hallgatok,
Senki sem látja ,
hogy nincs rendben valami,
Egyáltalán
érdeklek én bárkit? Hüm Valakit?
Megyek és vissza
sem nézek soha többé,
Átváltozok egy
egyszerű szürke kis köddé,
Amin bárki átlát,
amit bárki bánthat,
Engem úgyis
mindenki, csakis hátba támad.
Hosszú út áll
előttem, de megtalálom a célom,
Hogy leállítsam a
kutatást? Én azt nem bírom.
Baktatok tovább
és remélem, hogy meglellek,
Gyönyörű
boldogsága az én kis szívemnek
Messze vagy tőlem
tapasztalom minden percben,
Elindulni most
egyedül még nincs semmi merszem.
Kicsit erősödök,
összeszedem magam végre,
Majd szomorúan
felnézek egy kérdéssel az égre,
Válaszoljon
csillag, bolygó nap vagy bárki,
Hogy kicsimet
megtaláljam, merre kell járni?
Hol van az út,
ami egyenesen hozzá vezet?
Hol hallhatom
hangját, hol épp sírva nevet?
(Veszélyes út az
haver, hosszú lenne neked)
Te ismered a
járást? Azonnal mondd el nekem.
Edzek még egy
kicsit, és indulok is rögtön,
Valahol úgyis
megtalállak e kicsike Földön.
Azután kezeidet
sosem eresztem el halálomig,
Mert, ha te mész
el előbb.. fogom sírban is.
(És ha már nem
érzi irántad azt amit rég?
Már lassan
te még ez sem vagy: emlék.)
Hogy mi? Kezd
felejteni az én drágaságom?
Nem, ez NEM LEHET
ez most tuti csak álom.
Mindjárt fel is
kelek, és felhívlak, nyugtass meg,
De akárhogy
csipkedem magam nem ébredek fel.
Igen már alig
emlékszel rám én kis szerelmem,
Ha ez így van,
tovább kell nekem hamar lépnem.
Csak egy pont,
csak egy kés, egy bazi nagy vágás
S aztán csupán
csak egy örökre életre viszontlátás.
Nekem mindössze
ennyit kellene majd tenni,
Hogy ne kelljen
egy életen át sírva szenvedni.
Ha Te engem most
elhagysz, egy vágás az egész
Aztán nem bánom,
hogy tovább merre mész.
Mert én már
úgysem érzek, semmit sem tudok,
A halálba
szüntelen csak megállás nélkül futok
Ömlik gyönyörű
piros vérem, csak állva nézem,
Csak tűröm, ahogy
simán nyakamnál elvérzek.
Jobb nekem
eszméletlen még a sírba is odalent,
Mint éljek
mindennap megtört szívvel sírva idefent.
Majd ha talán
néha mégis eszedbe jutok régről,
Emlékezz meg
kérlek, minden egyes szépről.
Emlékezz meg
rólam, hogy nem rég még én is voltam,
És most is
vagyok, csak máshol, valahol lent a porban.
Kívánok új
barátoddal nektek minden szépet és jót
Majd nosztalgiázz
december hatról, milyen is volt.
Ha eltűnsz az az
én életemből végleg örökre,
Itt hagyom versem
emléknek, ha kell akár örökbe..
Farkas Péter