Vidám versem

Egy téli estén történt ez az eset,
Mikor a fiú a leányba beleesett. 

Szüntelenül bókolt is a lánynak,
Mintha egy kis reményt látna,
Hogy a csaj egyszer övé lesz,
Ezért most minden megtesz.
Előkapja tollát és írja a verseket,
Mik a lánynak oly' nagyon tetszenek.
A fiú nem halogatja tovább a dolgot,
Úgy érzi, hogy a csaj mellette boldog.
Feltesz egy kérdést szíve szerelmének,
"Akarod, hogy én már csak Érted éljek?"
A lány csalódástól fél de igent mond,
A fiú örömében a magánynak ront.
S győztesen kerül ki a csatából,
Egész nap be nem telik csajából.

Farkas Péter 

Össze-vissza versem

Emléked tisztán, még mindig bennem él, 

Ettől szememből néhány könny lábra kél. 

Arcomat mosni kezdi minden csepp, 

Most sem hiszem el, hogy már vége lett. 

Még mindig bízok benne, hogy szeretsz, 

S valamikor ismét enyém lehetsz. 

Várom a napot, mikor ismét velem leszel,

Minden szépet és jót csakis velem teszel. 

Istenem mikor lesz már itt végre? 

Bármit megadnék most Ő érte. 

Emberek mindenki csak lát engem, 

Annyit láttok, hogyszomorú lettem. 

De éljetek már egy napot helyettem, 

Megnézem, hogy utána ti, hogy lesztek. 

Hogy fogjátok bírni a hiányérzetet,

Elhagy az kinek a mosolya éltetett. 

Farkas Péter 

Írd majd tovább

Ha majd egyszer elmúlik számomra az élet,

S szívedbe majd arcom mosolygós képe téved,
Akkor kérlek, emlékezz meg majd rólam,
Emlékezz meg mindig, ha odakint hó van,
Hogy az egyik téli napon igent mondtál nekem,
Tisztán emlékszem, amint felcsillant a szemem.

Ha majd egyszer a régi üzeneteket olvasod,
Gondold azt, hogy még én is itt vagyok.
S képzeld azt, hogy Téged illet a csókom,
Hisz', ha lennék, én Neked ontanám bókom.
De ne sírj majd soha, hisz' egyszer tiéd voltam,
Minden szerelmes szót csakis hozzád szóltam.

Ha majd egyszer fényképemet nézed sírva,
Tudd, hogy ez a vers csak Neked lett írva.
Ha majd olvasod, tudom, hogy szívedben leszek,
S úgy érzed majd, hogy melletted levegőt veszek.
Az nem én leszek, hanem csak hiányzok majd,
Hallgass majd egy hangüzenetet, hogy ismét hallj.

Ha majd a szerelmed újra lángra lobban felém,
Akkor majd engem képzelj oda magad elé.
Folytasd majd ezt a verset rám gondolva Édes,
Majd meglátod a fantázia mi mindenre képes.
Nem vicc, fejezd be ezt a verset mit elkezdtem,
Közben ne arra gondolj, hogy hogy szenvedtem.

Farkas Péter

(Majd, ha befejezi, akkor az Ő neve is ott lesz.)

Fáj

Egyszer, ha majd végleg itt hagyok mindent,

Valamit nekem is magammal kell vinnem.

Mit vigyek az örök nem létbe majd,

Ha szívem már engem tényleg odahajt?

Magammal viszem a sok szép közös emléket,

Hátha majd attól az én szívem újra feléled.

Szerelmem elnyerted, aztán eldobtad messzire.

Ennyire meg nem cseszett ki velem senki sem.

De nem baj, ezt is elnézem én Neked

Bár fáj, hogy már nem vagyok Veled.

Farkas Péter

Még egyszer...

Visszaemlékszek a sok szép szerelmes szóra

És úgy érzem, hogy teljesen megáll az óra.

Mert még mindig nem tudtalak teljesen feledni,

Talán nem is akarom én igazán ezt  tenni.

Sőt biztos nem szeretném, hogy elfeledjelek,

Nem is teszem ezt soha, s most végre nem kertelek,

Elmondom, hogy nagyon is fáj, hogy Te nem vagy velem,

Nem is hiszem én azt, hogy jobb lesz ha más fogja kezem

Tudom, hogy nem fogok rajtad túllépni már soha,

Hogy miért? Ennek egyszerre van ezernyi oka.

Négy év depresszió volt, amiből engem kiszedtél,

Az már más dolog, hogy most meg ismét visszatettél.

De hálás vagyok neked azért, hogy akkor velem voltál,

És ehhez a baromhoz oly' sok gyönyörű szót szóltál.

Köszönöm, hogy lehettek együtt töltött perceink,

Hogy mindig voltak egymással szép közös terveink,

Mikben mára már hiába valóság lenne bízni,

Hiszen még csak fel sem merlek telefonon hívni,

Nem, hogy még ismét próbáljalak visszahódítani,

Bárcsak a sok rosszat, vissza lehetne fordítani.

Sajnálom, hogy úgy maradtam meg neked: köcsög,

Sajnálom, hogy nem volt mellettem az életöröm.

Távkapcsolat volt a miénk, s mára már sehol sincs,

Bárcsak visszakaphatnám, mert ez ám egy drága kincs.

Gyere vissza nagylány, ne váljunk el haraggal egymástól,

Hadd kérjek még egy utolsó édes csókot kicsi szádtól.

Hadd fogjam meg még egyszer utoljára a kezed,

Hadd kacsintson rád még egyszer utoljára szemem.

Hadd higgyem még egyszer, hogy újra engem szeretsz,

Hadd halljam még egyszer, hogy velem jókat nevetsz.

Hadd köszönjek el Tőled, úgy ahogy azt én szeretném,

Utána, ha akarod, hagyom, hogy végleg feledjél.

Nekem Te voltál az első és utolsó szerelmem egyben,

De most véget ért, hát elfogadom, oké, megértem rendben.

Itt hagyok nem sokára én már örökre minden emléket,

Mert szívem úgy érzi, hogy ő már Nélküled többet nem élhet.

Fáj s mindennap hasogat belé a hatalmas nagy fájdalom,

De, hogy újra szeress, ezt én el már soha sem várhatom.

Próbáltam más lányokat keresni, hogy velük boldog leszek,

De ez nem megy, mert folyton csakis rajtad jár még az eszem.

Gyere vissza Kicsim, csak egy utolsó búcsúcsókot,

Aztán, ha nem kéred nem ontom Neked a sok bókot,

Egyet kérek Tőled, hogy minden évben december haton,

Olvasd a verset, mit egyszer neked ott hagytam a lapon.

Farkas Péter