Egy szobában ülök csendesen egy magam,
S nézem, amint a sok szép percünk elszalad.
Próbálom visszahozni, de sehogy sem megy,
Ha ennyire menni akarsz, elengedlek.. menj!
Menj már! nem érted?! Mire vársz? Siess már,
Téged valaki jobb ember már valahol vár.
Jobb mint én, erre vágytál remélem megkapod,
Csak öleld meg testem mielőtt, mész és elhagyod.
Elengedtelek s Te már a távolban lépkedsz,
Úgy bánom remélem egyszer visszatévedsz...
Bánom, hogy hagytalak elmenni, bár Te kérted..
Most sírok, hogy egy csókra gyere vissza kérlek..
Meg sem hallasz, rám sem figyelsz, tovább baktatsz,
Te abban bízol, hogy nálam csak jobbat kaphatsz.
Kívánom, hogy így legyen, kívánom, hogy boldog légy,
De hidd el, senki sem fog úgy szeretni, ahogy egykor én.
Majd talán majd megbánod, hogy még verset is kaptál,
De Neked nem volt elég, így gyorsan tovább haladtál,
Ha majd így lesz, indulj vissza oda, ahol elhagytál engem,
Mert én ott várlak minden nap, minden órában, percben,
Farkas Péter