Sírj!

Sírd majd tovább azt a sok sírósan eltelt éjszakát,
Mikor minden este imádkoztam, hogy: nézz ma rám.
Sírj majd Te is a képeimet nézegetve, vágyódva rám
Zokogj majd akkor is mikor azt hiszed kár volna már.
Mert lehet, hogy meghallom szipogásod és érted jövök,
De készülj, a sok sírva eltelt éjjelem mind a fejedhez lököm.

Sírj majd te is minden barátodnak, hogy hiányzom,
Sírj majd, hogy már elfogadnál, akkor is ha hibázom.
Sírj majd nekik minden percben, hogy hadd beszélj velem,
Zokogj majd, mert már más lányt adott a szép élet nekem.
Akkor majd megtudod mit éltem át mindennap hiányodtól,
És nincs melletted olyasvalaki, aki ezért Téged kárpótól.

Sírj majd Te is, ahogy egykor én könnyeztem csókodért,
Ajkad ízét vártam a sok-sok neked el nem mondott bókokért.
Vártam, hogy kezünk összefonva sétálunk majd a tónál,
Ahol életembe egyszer, Te velem igazán boldog voltál.
Könnyek áramlanak szemeimből patokot sőt folyót képezve,
Hiába parancsolok nekik, hogy: állj! egyik sem fékez le.

Sírj majd egyszer Te is mindenért, ahogy én bőgtem,
Sírj majd, és szerelmünk szálait képzeletben sződd meg.
Mert nekem is csak ennyi jutott, a fantázia és a remény,
Ami nem rossz ,ha van, de egy ilyen helyzetben kevés.
Akkor majd megtudod mit éltem át mindennap hiányodtól,
És nincs melletted olyasvalaki, aki mindezért Téged kárpótól.

Farkas Péter

Szakadék

Még mindig itt vannak a sírós kis napjaim,
Még mindig fáj, hogy kitépted szívem lapjait.
Lapok Rólunk, amiket újraírni már nem lehet,
Megtennék most mindent, mit ember megtehet,
Csakhogy egy utolsó csókig újra itt legyél velem,
Csak egy utolsó ölelés, talán ennyi járhat nekem..
Több semmi, hagytalak elmenni, hagytalak bizony,
De nem! Nem ettől romlott meg köztünk a viszony.
Hiszen Te mindennap elhagyni akartál, de én sírtam,
A sok szerelmes verset egyre inkább csak írtam,
Hogy az nap még az enyém légy, értem élj és nevess,
Írtam ezernyi alkotást, még titkon várom, hogy keress.
Várom, hogy egy nap eszedbe jut, ami köztünk volt,
Bízom benne, hogy benned feltámad, ami már holt.
De..meghalt a szerelmed irántam, levegőt sem vesz már,
Azt mondják, hogy fenn a menyországban, ott jár.
Akkor én utánad lépek s ott nincs közöttünk ekkora táv,
De, ha van is kapunk úgy is szárnyakat, a lelkem hozzád száll.
Kopogtat szíved kapuin, hogy engedd be őt, hisz szeret,
De ilyen nincs, te őrült, ez itt a valóság nem pedig egy mese.
Hol élsz Te? Normális vagy? Hiszel még a mesékben?
A múlt csak egy szakadék, barátom most már ne nézz le!

Farkas Péter