Egy vers amit már rég meg kellett volna írnom
És talán most nem kellene keservesen sírnom.
Egy vers rólad, amit így utólag megírok
És miközben írom, ezt mondom"kibírod"
Kibírom a szenvedést amíg versbe szedlek
Úgy, hogy már igazából nem is szerethetlek
Te vagy kinek hangját hallgatnám mindig,
Te vagy kinek egyetlen szava jóra indít.
Te vagy kivel úgy érzem boldog vagyok
Te vagy kitől a legédesebb csókot kapok.
Te vagy kiről, ha meglátok egy képet
Te vagy kinek mosolya mindennap éltet.
Te vagy ki most elhagyott engem végleg
Jöjj vissza,ne hagyj itt könyörögve kérlek.
De nem Te hátra sem nézel, csak mész előre
Állj már meg Kicsim, ne szaladj már előlem.
Hiányzol nagyon el sem hiszed mennyire
Kérlek várj! ne, ne menj ilyen messzire
De nem, Te már levegőnek tartasz engem
Viszont ,nem tudom elmondani szebben,
Szeretlek, de ez sem hatott meg téged
Csak nézlek a távolból, ahogy lépkedsz.
Hiába kiabálok utánad, hiába itt már minden
De nem adom fel, egyszer útól érlek hidd el.
Akkor megmutatom neked ezt amit most írok
Aztán többet érted már én sohasem sírok
Farkas Péter
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése