Szakadék

Még mindig itt vannak a sírós kis napjaim,
Még mindig fáj, hogy kitépted szívem lapjait.
Lapok Rólunk, amiket újraírni már nem lehet,
Megtennék most mindent, mit ember megtehet,
Csakhogy egy utolsó csókig újra itt legyél velem,
Csak egy utolsó ölelés, talán ennyi járhat nekem..
Több semmi, hagytalak elmenni, hagytalak bizony,
De nem! Nem ettől romlott meg köztünk a viszony.
Hiszen Te mindennap elhagyni akartál, de én sírtam,
A sok szerelmes verset egyre inkább csak írtam,
Hogy az nap még az enyém légy, értem élj és nevess,
Írtam ezernyi alkotást, még titkon várom, hogy keress.
Várom, hogy egy nap eszedbe jut, ami köztünk volt,
Bízom benne, hogy benned feltámad, ami már holt.
De..meghalt a szerelmed irántam, levegőt sem vesz már,
Azt mondják, hogy fenn a menyországban, ott jár.
Akkor én utánad lépek s ott nincs közöttünk ekkora táv,
De, ha van is kapunk úgy is szárnyakat, a lelkem hozzád száll.
Kopogtat szíved kapuin, hogy engedd be őt, hisz szeret,
De ilyen nincs, te őrült, ez itt a valóság nem pedig egy mese.
Hol élsz Te? Normális vagy? Hiszel még a mesékben?
A múlt csak egy szakadék, barátom most már ne nézz le!

Farkas Péter