Írd majd tovább

Ha majd egyszer elmúlik számomra az élet,

S szívedbe majd arcom mosolygós képe téved,
Akkor kérlek, emlékezz meg majd rólam,
Emlékezz meg mindig, ha odakint hó van,
Hogy az egyik téli napon igent mondtál nekem,
Tisztán emlékszem, amint felcsillant a szemem.

Ha majd egyszer a régi üzeneteket olvasod,
Gondold azt, hogy még én is itt vagyok.
S képzeld azt, hogy Téged illet a csókom,
Hisz', ha lennék, én Neked ontanám bókom.
De ne sírj majd soha, hisz' egyszer tiéd voltam,
Minden szerelmes szót csakis hozzád szóltam.

Ha majd egyszer fényképemet nézed sírva,
Tudd, hogy ez a vers csak Neked lett írva.
Ha majd olvasod, tudom, hogy szívedben leszek,
S úgy érzed majd, hogy melletted levegőt veszek.
Az nem én leszek, hanem csak hiányzok majd,
Hallgass majd egy hangüzenetet, hogy ismét hallj.

Ha majd a szerelmed újra lángra lobban felém,
Akkor majd engem képzelj oda magad elé.
Folytasd majd ezt a verset rám gondolva Édes,
Majd meglátod a fantázia mi mindenre képes.
Nem vicc, fejezd be ezt a verset mit elkezdtem,
Közben ne arra gondolj, hogy hogy szenvedtem.

Farkas Péter

(Majd, ha befejezi, akkor az Ő neve is ott lesz.)